Könyvfestészet

A Corvina könyvtár lapjain – lévén a gyűjtemény itáliai jellegű reneszánsz uralkodói könyvtár – alapvetően a 15. század közepének, második felének itáliai miniatúraművészete képviselteti magát meglehetősen árnyalt összeállításban. Bár kétségtelenül megfoghatók közép-európai gótikus elemek is a díszítések között, arányuk elenyésző. Amikor ‒ jobbára az 1480-as évek végén ‒ az itáliaiak mellett már helyi mesterek is dolgoztak a budai udvar műhelyében, minden igyekezetükkel próbálták imitálni az itáliaiak stílusát, másolni a könyvárban már ott lévő itáliai kódexeket.

Bár a budai királyi könyvtár jelentős mértékben olyan kódexekből épült fel, amelyek eredetileg nem Mátyásnak készültek, ez a körülmény az illuminációk jellegét alapvetően nem befolyásolja, hiszen az előző tulajdonosok, többnyire a 15. század derekának művelt magyar főpapjai, Vitéz János, Handó György, Janus Pannonius és Garázda Péter, saját gyűjteményeiket elsősorban szintén itáliai, főként firenzei kódexekből állították össze. Az itáliai – firenzei – alapkarakter magától értetődő azon állományok/állományrészek esetében is, amelyeket később, az 1480-as évek második felében, már kifejezetten a budai királyi könyvtár számára vásároltak meg (lásd Sassetti- és Tomacelli-kódexek). Tehát amennyiben változást látunk a Corvina itáliai rétegének illuminációiban, azok legfeljebb az itáliai miniatúraművészet természetes alakulását követik.

Mindezek miatt egy mégoly vázlatos áttekintésnek is a genezis komplexitását célszerű alapul vennie.

1. Az eredetileg nem Mátyásnak szánt kódexek mesterei

1.1 Fehér indafonatok

A fentieknek megfelelően a korábbi generáció főpapjainak kódexei a fehér indafonatos stílust (bianchi girari) képviselik, amely a század harmadik negyedében dívott Itáliában. A kapcsolatok jellegéből fakadóan – a nevezett főpapok főként Vespasiano da Bisticci firenzei könyvkereskedőtől vásároltak – a kódexeket elsősorban kortárs firenzei illuminátorok díszítették. Számos darab készült a korszak egyik legjelentősebb firenzei mestere, Francesco di Antonio del Chierico műhelyében (pl. München, BSB, Cod. Lat. 310; Győr, EKK, Armadio No 1.; Modena, BEU, Cod. Lat. 1039), közülük néhányat maga Chierico készített (Bp., ELTE EK, Cod. Lat. 3., Cod. Lat. 10.; München, BSB, Cod. Lat. 69). Továbbá több illuminációt tulajdoníthatunk Mariano del Buonónak is (pl. Bécs, ÖNB, Cod. 23; New York, Public Library, Spencer Coll. 27). Talán a Farsaglia Trivulziana mesterének (alias Maestro di Fiesole) attribuálható a Theophrastos-corvina (Bp., ELTE, EK, Cod. Lat. 1.). Mindazonáltal ebben a kódexcsoportban nagyon sok az azonosítatlan és azonosíthatatlan, név szerint nem ismert kisebb mester.

A fehér indafonatos corvinák némelyike nem firenzei megrendelésekből származott, hanem más kapcsolatok eredményeként került Magyarországra. Talán római követjárás során került valamelyik magyar főpap tulajdonába a rothenburgi származású Gioacchino de Gigantibus által Rómában kifestett Tacitus-corvina (Bp., ELTE, EK, Cod. Lat. 9.), amely eredetileg Pietro Barbo, a későbbi II. Pál pápa (1464‒1471) számára készült még bíboros korában. A kódexben mindenesetre Vitéz János jegyzeteit látjuk. Ugyancsak Gioacchino de Gigantibus római műhelyében készült a Handó György tulajdonába került Bessarion-corvina (Bp., OSZK, Cod. Lat. 438.) és valószínűleg a Quintilianus-corvina (Bp., OSZK, Cod. Lat. 414.) is. (Már közvetlenül Mátyásnak szánták, és ezért egy másik kategóriába tartozik a szintén Gioacchino de Gigantibus által illuminált Agathias-corvina [München, BSB, Cod. Lat. 294]. Gioacchino nápolyi munkája, az Augustinus-corvina [Bp., OSZK, Cod. Lat. 121.] – ezen a kódexen többedmagával dolgozott – pedig talán már Beatrix királyné személyével és a Magyarországra érkező nápolyi udvarral hozható kapcsolatba.)

A fehér indafonatos darabok között találunk ferrarai munkákat is, ilyen például a Münchenben őrzött Thomas Seneca-corvina (München, BSB, Cod. Lat. 341 – erről a kódexről nem tudjuk, hogyan került Magyarországra). Ludovicus Carbo ferrarai humanista Mátyásnak ajánlott és neki ajándékként megküldött műve (Bp., MTA Könyvtár és IK, K 397) szintén itt készült; a firenzeinél kissé vaskosabb, keretek közé szorított, ferrarai jellegű indafonatok díszítik. (Egyébként Vitéz János fennmaradt kódexei között találunk számottevőbb ferrarai eredetű anyagot [pl. Bécs, ÖNB, Cod. 173, Cod. 644; Bp., OSZK, Cod. Lat. 416.], ami a főpap ferrarai kapcsolataira, esetleg az ott diákoskodó Janus Pannonius közvetítő szerepére enged következtetni.)

1.2 Sassetti- és Tomacelli-kódexek

A Medici-bankház vezetője, Francesco Sassetti (1421‒1490) könyvtárából az 1480 évek végén kifejezetten a királyi könyvtár számára megvásárolt darabok szintén a kortárs firenzei mesterek munkái. Francesco Rossellié (Modena, BEU, Cod. Lat. 472) mellett felmerült velük kapcsolatban többek között Mariano del Buono (Manchester, Chetham’s Library, Cod. No 27 900; Milano, BT, Cod. No 817) és Bartolomeo di Domenico di Guido neve (Modena, BEU, Cod. Lat. 437, Firenze, BML, Plut. 73.4).

Talán ugyanekkor kerültek Magyarországra, közvetlenül a Corvinába, Aragóniai (I.) Ferdinánd firenzei követének, Marino Tomacellinek a kódexei (pl., Bp., ELTE EK, Cod. Lat. 11.; Vatikán, BAV, Vat. Lat. 1951). A vatikáni kódex (Vat. Lat. 1951) egyik oldalát (f. 24r) Angela Dillon Bussi Bartolomeo di Domenico di Guidónak (1430‒1521) tulajdonítja (Dillon Bussi 2002a, 2002b, 137.)

1.3 Vencel-kódexek

Különleges egységet képeznek a Corvina könyvtáron belül IV. Vencel cseh király (1378‒1419) kódexei. Két gazdagon díszített kötet a prágai királyi műhelyekben készült, s a cseh miniatúraművészet egyik legfényesebb fejezetének képviselője (Bécs, ÖNB, Cod. 2271; Madrid, BN, Res. 28). A szintén Csehországban, a 14. és a 15. század fordulóján készült lexikonszerű orvosi kötet, az Enyclopaedia Medica pontosabb lokalizálása még nem történt meg. A kódexek címlapján Vencel címerére Mátyás címerét festették (Roma, Biblioteca Casanatense, Cod. Lat. 459 [A.I.20.]).

1.4 Helyi illuminációk

A korábbi tulajdonosokkal rendelkező corvina-állományrészben kis számban olyan kódexek is megtalálhatók, amelyek Vitéz János környezetében készültek Magyarországon az ő váradi püspöksége vagy esztergomi érseksége idején, s közülük néhányat közép-európai mesterek díszítettek a helyi gótika stílusában. Ilyen például a Victorinus-corvina (Bp., OSZK, Cod. Lat. 370.), amelynek illuminációját a legújabb kutatás a Bécsben működő Lehrbüchermeister köreibe utalja. Hasonló stílusú a budapesti Regiomontanus-corvina díszítésének eredeti rétege is (Bp., OSZK, Cod. Lat. 412, f. 4r)

1.5 Mátyás címerét viselő, Bécsben készült missale

Alkalmi epizód lehetett, és még teljesen megelőzte az itáliai orientációt az a missale, amely 1469-ben készült Bécsben, és amelyet a Leherbüchermeister illuminált. A dedikáció szerint ezt a kódexet Mátyás Tamás ferences rendi szerzetesnek szánta (BAV, Rossiana Cod. Lat. 1164).

1.6 A magyar király számára készített, Itáliában rendelt illuminációk

Itáliai megrendelések kifejezetten a könyvtár számára az 1480-as évek közepétől kezdődnek nagyobb mértékben. Ekkor is a firenzei műhelyek vannak előtérben, Attavante degli Attavanti a budai udvar legfontosabb partnere (pl. Brüsszel, BR, Ms 9008, BAV, Urb. Lat. 112). Az évtized legvégén Attavante műhelyében igen nagyszámú kódexen dolgoztak a magyar királynak, amelyek Mátyás halála miatt sajnálatos módon már nem juthattak el Magyarországra. Később a Mediciek könyvtárát gazdagították. De jelentős kódexek kerülnek ki ekkor Gherardo és Monte di Giovanni keze alól is (Bécs, ÖNB, Cod. 930; New York, PML, 496; Modena, BEU, Cod. Lat. 449; Bp., OSZK, Cod. Lat. 347.; Prága, Statní Knihovna ‒ Universitní Knihovna, Cod. VIII. H. 73; Firenze, BML, Plut. 15.1515.17). Kérdéses, hogy a Philostratos-corvinát (Bp., OSZK, Cod. Lat. 417.) Firenzében vagy Budán illuminálja-e Boccardino il Vecchio (a kódexben egy másik, Budán működő kisebb mester keze is elkülöníthető).

1.7 Itáliai humanisták ajándékkódexei Mátyásnak

A kifejezetten Mátyás számára díszített itáliai darabok külön csoportját alkotják azok a kódex, amelyeket itáliai humanista szerzők ajándékoztak a magyar királynak, bennük saját műveikkel. Ebből a szempontból a már említett Carbo-corvina (Bp., MTA Könyvtára és IK, K 397) és a Gioacchino de Gigantibus által illuminált Agathias-corvina [München, BSB, Cod. Lat. 294] is ide sorolható, utóbbit a vatikáni könyvtár prefektusa, Cristoforo Persona készíttette a magyar királynak. Persona küldött egy példányt a királynénak is, ám azt egy másik, eddig azonosítatlan mesterrel festette ki [Bp., OSZK, Cod. Lat. 413.].) A tisztázatok rendszerint díszkódexek, amelyek kimagasló mesterek műhelyeiben készültek. Marsilio Ficino fennmaradt ajándékkódexei közül kettőt Francesco Rosselli (és/vagy segédei) díszített (Wolfenbüttel, HAB, Cod. Guelf. 73 Aug 2°, Cod. Guelf 12 Aug. 4°), hármat pedig Attavante műhelyébe utal a kutatás (Firenze, BML Plut.73.39, Wolfenbüttel, HAB, Cod. Guelf. 2 Aug 4°, Cod. Guelf. 10 Aug 4°, utóbbi esetében Littifredi Corbizzi neve is felmerült). Bartolomeo della Fonte saját műveiből összeállított és saját kezűleg másolt ajándékkódexének illuminálását szintén Attavanténél rendelte meg, miként Naldo Naldi is a budai könyvtárra írott dicsőítő eposzáét (Toruń, Biblioteka Kopernika, Cod. Lat. R. 107). Alessandro Cortesi Mátyás-dicsőítésének kézirata Rómában, a padovai Bartolomeo Sanvito vállalkozásában készült, miniátorát a kutatás „Petrus V” személyében azonosította (Wolfenbüttel, Cod. Guelf. 85.1.1 Aug. 2°). Valószínűleg ugyanekkor – és talán szintén Sanvito köreiben Rómában – készült Battista Mantovano Parthenicéje is, miniátora a neves milánói mester, Giovan Pietro Birago (Bp., OSZK. Cod. Lat. 445.). Ugyanez a mester illuminálta azt a befejezetlen pontificalét is, amelyet ifj. Vitéz János szerémi püspök készíttetett Mátyásnak (Vatikán, BAV, Ottob.Lat. 501). Az ajándékkódexek közé sorolható Antonio Bonfini Symposionja (Bp., OSZK, Cod. Lat. 421.). Nem állapítható meg, hogy a díszpéldány szerény, nem professzionális miniátorra valló díszítése kinek a munkája, a kutatásban még Bonfini közreműködésének lehetősége is felmerült.

1.8 Alkalmi kódexek

Nápoly szerepét a Corvina könyvtár tudatos fejlesztésének éveiben nem igazán látjuk, de a várossal folyamatosan számolni kell. Talán kevésbé megrendelésre, mint inkább alkalomszerűen készültek Nápolyban kódexek a magyar király vagy a királyi pár számára. A már említett Augustinus-corvina mellett (Bp., OSZK, Cod. Lat. 121., Gioacchino de Gigantibus munkája) ilyen lehetett például a ma a Vatikánban őrzött Arrhianus-corvina (BAV, Vat. Lat. 5268), melynek miniátora Cristoforo Majoranna volt, aki egyébként nagyon sokat dolgozott a nápolyi udvar számára. Diomedes Carafa Aragóniai (I.) Ferdinánd mindkét lányának, Beatrixnek és Eleonórának is elkészíttette De institutione vivendi című művének díszkéziratát. A Beatrixnek szánt példányt Nápolyban illuminálta Carlo Rapicano, a nápolyi kódexprodukcióban szintén számottevő oeuvre-rel jelen lévő miniátor (Parma, BP, G.G. III. 170.1654).

A trónörökös, Corvin János herceg és Bianca Maria Sforza eljegyzése alkalmával készült Marlianus Epithalamiuma, amelynek illuminációját a milánói Ambrogio de Predisnek tulajdonítják (Volterra, Biblioteca Guarnacci, Cod. Lat. 5518. IV. 49.3.7.).

2. A budai műhelyben Mátyás könyvtára számára készített kódexek

Az itáliai típusú uralkodói könyvtár kialakítását és ennek érdekében az udvari könyvkészítés feltételeinek megteremtését kezdetben valószínűleg Beatrix királyné érkezése ösztönözhette. Francesco Rosselli az 1479 és 1481 között Budán működő firenzei miniátor munkáiban mindenesetre elsősorban a királyné címerét találjuk (Wolfenbüttel, Cod. Guelf. 39 Aug. 4°; Modena, BEU, Cod., Bécs, ÖNB, Cod. 44). A Mátyás életében zajló budai kódexkészítésnek két sűrűsödési pontja fogható meg: az első intenzívebb időszakot 1480 körül látjuk, a másodikat, a valódi felfutást pedig az 1490-et közvetlenül megelőző években. Ez utóbbi rövid időszakban születik meg az a díszkönyvtár, amelyet Corvina könyvtárként ismerünk. Ekkor kapják a kódexek egységes corvinakötésüket – ez lehetett aranyozott bőr vagy bársony –, ekkor választanak egységes címertípust Mátyás possessorjegyeként. (A választás Mátyás magyar és cseh királyi címerére esett, arra a típusra, amelyet elsőként Zsigmond császár és király használt: 1., 3. mező magyar vágások, 2., 4. mező cseh oroszlán.)

2.1 1480 körül: Francesco Rosselli, a Mátyás-graduale németalföldi mestere, a Mátyás-graduale itáliai mestere, Francesco da Castello

1480 körül még nincs nyoma az egységesítés e határozott lépéseinek. A fennmaradt kódexek egyikét ugyanaz az „Egidus” szükségnevű mester köti be, aki korábban sokat dolgozott Vitéz János számára is. A bécsi Regiomontanus-corvinát (ÖNB. Cod. 44) – Francesco Rosselli munkája, Beatrix címerével – valószínűleg ekkor még be sem kötik, corvina-bársonykötését minden bizonnyal csak az évtized végén kapja, ami arra utal, hogy a 80-as évek elején még nem találjuk a későbbi corvinakönyvkötőt az udvarban.

Már ekkor megfigyelhető azonban egy érdekes eljárás – ugyanezt látjuk majd 1490 előtt is –, a Budára érkező miniátorok a munkát nemcsak friss másolatokon kezdik el, hanem olyan kifestetlen szövegeken is, amelyek már valahonnan rendelkezésre álltak. A kutatások azt mutatják, hogy ezek forrása az a kézirategyüttes lehetett, amely körülbelül tíz évvel korábban, az 1460-as évek végén, 1470 körül született Vitéz János és az akkor Magyarországon tartózkodó híres csillagász, Johannes Regiomontanus környezetében (pl. Bp., OSZK, Cod. Lat. 412.; Bécs, ÖNB. Cod. 44). Fontos, ekkoriban készülő darab a Beatrix-psalterium (Wolfenbüttel, Cod. Guelf. 39, Aug. 4°), amelynek címlapján Francesco Rosselli díszíti, ám belső iniciáléi egy lombard miniátortól származnak. Ugyanennek a mesternek a keze fedezhető fel a Mátyás-gradualéban is, következésképpen ezeken a kéziratokon Budán kellett dolgoznia, nagy valószínűséggel szintén 1480 körül. (Ha Rosselli budai jelenlétét és a psalterium másolatának elkészültét – Gundisalvus Hispanus munkája körülbelül szintén ugyanekkorra, az 1470-es évek végére, 1480 körülre datálható – tekintjük, akkor az észak-itáliai mester budai jelenlétét is ugyanekkor kell feltételeznünk.) A Mátyás-graduale nagy részét azonban egy Tournai és Lille környéki iskolázottságú németalföldi mester készítette. Következésképpen ugyanekkor az ő jelenlétével is  számolnunk kell a budai udvarban. Az említett kódexeket közös csoportba vonja címereik közössége is. Nem csupán azonos címerösszetételt követnek, hanem ugyanazt a hibát mutatják fel, ami még szorosabb csoportképző jel. Mátyás címere a következő összetételt kívánja követni: 1. magyar vágások, 2. kettős kereszt, 3. dalmát párducfejek, 4. cseh oroszlán. A cseh oroszlán színezése azonban következetesen „fordított”, vörös alapon ezüst oroszlán helyett ezüst alapon vörös oroszlánt látunk. Ráadásul a nevezett kódexekben jól kivehető, hogy az oroszlán fején eredetileg korona volt, amelyet utólag kitöröltek. A vörös oroszlán megjelenik a Hunyadiak heraldikai reprezentációjában, Hunyadi János besztercei örökös ispáni címere volt ez, ám ott az oroszlán farka nem kettős, a koronát pedig nem a fején, hanem a mancsában tartja. A cseh királyi címer és Hunyadi János címerének kontaminációjával van tehát dolgunk. Ugyanezt a „hibát” fedezhetjük fel egy, a Mátyás kori udvar szempontjából fontos reprezentációs darabon, a Mátyás-trónkárpiton is. Az itt tárgyalt kódexcsoport és a trónkárpit címerhasználata megegyezik, elképzelhető tehát, hogy ez a közös elem időben is egy csoportba vonja az említett tárgyakat, s mindezt Rosselli budai tartózkodásának ismert időpontja datálhatja 1480 köré.

Ugyanekkor megjelenik Magyarországon a milánói Francesco da Castello is. Két általa kifestett címereslevél bizonyítja jelenlétét 1480-ban Magyarországon. (Bp. MNL, OL, DL 50536; Zágráb Hrvatski drzavni arhiv, Neoregestrata Acta, fasc. 589. Nr 43.) Ekkoriban elsősorban valószínűleg Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári prépost és a kancellária számára dolgozott. Nem látjuk pontosan, hogy a királyi udvar számára készített, fennmaradt munkái az 1480-as éveken belül mikor készültek. Bizonyos stílusbeli jelek ezeket (Bp., OSZK, Cod. Lat. 281., Wolfenbüttel, Cod. Guelf. 84.1 Aug. 2°) inkább 1488 utánra helyezik, miként egészen bizonyosan a szintén általa kifestett bécsi Ptolemaios-corvinát (Bécs, ÖNB, Cod. 24);  a kódexben Gherardo és Monte di Giovanni munkájának, az 1488 októberére datált, bécsi  Hieronymus-corvinának (ÖNB Cod 930) közvetlen hatása fedezhető fel. Mindenesetre a szokásosan – a címereslevelek alapján – 1480 körülre datált budapesti Kálmáncsehi-breviarium (Bp., OSZK, Cod. Lat. 446) és ez utóbbi kódexek között jelentős stílusbeli eltérés van. A problémát növeli a New York-ban őrzött Kálmáncsehi-breviarium és missale is, amelyben Da Castello szintén kifestett egy lapot (f. 256r), és amelynek stílusa szintén az általa a budai királyi udvar számára készített kódexekével mutat rokonságot, nem pedig az 1480 körülre tett budapesti Kálmáncsehi-breviariuméval, ám a new yorki kódexnek a másolata datált, méghozzá 1481-re. Két munka áll elő tehát ugyanakkorra datálva, ám jelentős stíluskülönbséggel. (A probléma vizsgálatához a miniátor által a Carlo Pallavicino Lodi püspöke számára és a piacenzai San Sisto-kolostor számára készített szintén bizonytalan datálású karkönyvek is figyelembe veendők.)

2.2 Az 1480-as évek vége: a Philostratos-corvina, Francesco da Castello, a Cassianus-mester, az első és második címerfestő, a Thuróczy-krónika mesterei, a vatikáni missale mestere, a Filipecz-pontificale mestere

Az 1490-et közvetlenül megelőző években tudatos, nagy léptékű könyvtárfejlesztésről beszélhetünk. Itáliában és Budán egyaránt megindul a szisztematikus gyarapítás. A folyamatban résztvevők közül Taddeo Ugoleto, udvari könyvtáros és nevelő, valamint Bartolomeo della Fonte és Naldo Naldi firenzei humanisták nevét ismerjük. Naldi ekkoriban írja dicsőítő epikus művét a budai könyvtárról (De laudibus Augustae Bibliothecae, Toruń, Biblioteka Kopernika, Cod. Lat. R. 107).

Budán ekkoriban párhuzamos jelenségeket figyelhetünk meg. A folyamat kezdetén, mintegy nyitányként mintha a Philostratos-corvina állna (Bp.,OSZK Cod. Lat. 417.), Mátyás uralkodói reprezentációja szempontjából kiemelkedően fontos darab. Főminiátora a firenzei Boccardino il Vecchio, ám belső historizáló iniciáléit egy bizonyíthatóan budai kisebb mester készíti. Emellett helyinek tűnik a felhasznált pergamen és helyi illetőségű a másoló is szintúgy, mint a kötés. Az összkép sugallja Boccardino il Vecchio esetleges jelenlétét Budán.

A Philostratos-corvinával egyenértékű jelentőségű és vele párhuzamosan készülő díszkódex az Antonio Averulino építészeti munkáját tartalmazó corvina (Velence, BNM, Cod. Marc. Lat. VIII. 2=2796). A kódex felveti a Cassianus-mester problematikáját, azonosságát Francesco da Castellóval. Az azonban kétségtelen, hogy valószínűleg ennek a kódexnek a címoldalain egyedi, szintén lombardként jellemzett stílus születik. Hordozódarabjait a magyar kutatás Hoffmann Edith óta az ún. Cassianus-mesternek tulajdonítja ‒ a művészettörténész később azonosította a Cassianus-mestert a milánói Giovanni Antonio Cattaneóval, a madocsai apáttal ‒, míg a nemzetközi kutatás Angela Daneu Lattanzi tanulmánya óta Francesco da Castellónak attribuálja. A csoport tagjai közül számos darab már Mátyás halála (1490. április 6.) után készül, miként a II. Ulászlóra alakított átfestések tanúsítják. (A Cassianus-csoport tagjai: Paris, BnF, Cod. Latin 2129; Paris, BnF, Vélins 474–478; München, BSB, Cod. Lat. 175; Holkham Hall, Library of the Earl of Leicester, MS 18; Madrid, El Escorial, G III. 3; Bp., OSZK, Cod. Lat. 369.)

Ekkor néhány scriptor kezét is azonosítani tudjuk az udvarban, akik – úgy tűnik, törekedtek egyfajta egységes íráskép kimunkálására. Az általuk másolt darabok közé tartozik a Philostatos (Bp., OSZK, Cod. Lat. 417.)-, az Averulinus- (Velence, BNM, Cod. Marc. Lat. VIII. 2=2796), a Beda Venerabilis-corvina (München, BSB, Cod. Lat. 175) és a Nagylucsei-psalterium (Bp., OSZK, Cod. Lat. 369).

Mindeközben a régebbi, korábban más tulajdonossal rendelkező állományrészeket is egységesítik. Két mester dolgozik rajtuk, az ún. „első” és a „második címerfestő”. Mátyás címereivel (magyar és cseh királyi címer) látják el a kódexeket, az első címerfestő pedig szerény virágos díszítést is fest a teljesen kifestetlen darabok címlapjára, valamint a belső könyvkezdő iniciálékat is megfesti.

Nagy arányban használják fel a Vitéz és Regiomontanus környezetében született, kifestetlen kéziratállományt, amelynek értékesebb, impozánsabb darabjain már Francesco Rosselli is dolgozott. Főként az első címerfestő kapja ezt az anyagot, az ő illuminációit találjuk rajtuk. De ugyanezen az állományrészen Francesco da Castello is dolgozik, így születik a bécsi Ptolemaios-corvina (ÖNB Cod. 24) és talán ugyanekkor – ld. a korábban felvázolt stílusdilemmát – a budapesti Trapezuntius- (OSZK, Cod. Lat. 281.) és a Tolhopff-corvina (Wolfenbüttel, Cod. Guelf. 84.1 Aug. 2°). (A Tolhopff-tisztázatának születése meghatározhatatlan, a német csillagász 1480-ban tartózkodik néhány hónapig Mátyás udvarában, Stellarium című művét ajándékul szánja a királynak. A kódexet ennek alapján szokás 1480 körülre datálni, ám a tisztázat természetesen máskor is születhetett.)

Míg a „második címerfestőtől” valóban csak címereket ismerünk (M, A szigla a címer két oldalán, az ezüst fehérrel való helyettesítése, vékony, lazúros felszínű oroszlán, összefogott címerkompozíció, aranykontúr), addig az „első címerfestő” tevékenysége jobban körvonalazható. Nem csupán régebbi állományokon dolgozik, hanem friss másolatokon is (Párizs, BnF, Latin 1767; Modena, BEU, Cod. Lat. 419 = α O.3.8.). Ezek még inkább nyilvánvalóvá teszik stílusának eredetét: a miniátor minden bizonnyal Firenzéből, az Attavante-műhely környezetéből érkezett Budára.

Itáliai, valószínűleg szintén firenzei mester a Thuróczy-krónika királyi példányainak (Bp., OSZK, Inc. 1143Inc. 1143b) egyik kifestője is, a kutatás a kezet a 16. század elejéről, Boccardino il Vecchio környezetéből ismeri. A Thuróczy-krónika szóban forgó példányaiban egy másik, az előzőnél jóval gyengébb kvalitású miniátort is felfedezünk, aki azonban megkísérli utánozni az első mester stílusát.

A könyvtárfejlesztés és vele párhuzamosan a műhely fejlesztésének léptékére jellemző, hogy helyi, közép-európai mesterek is feltűnnek Budán. Mind az ő köreikben, mind a kisebb itáliai mestereknél megjelenik jellemző munkamódszerként a stílusimitáció. Előképnek a könyvtár kimagasló itáliai vagy itáliai mesterek által helyben készült darabjait tekintik. (Érdekes jelenség, hogy Francesco Rosselli munkái mindvégig nagy népszerűségnek örvendtek, ami az imitációt illeti.) Az egyik legmeghatározóbb imitálandó stílussá mégis Francesco da Castellóé és – amennyiben külön személynek tekintjük – a Cassianus-mesteré vált.

A Mátyás számára adatott idő nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy az 1480-as évek végén kezdődő tendenciák kibontakozhassanak. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy az imitáció jelensége és a már elkészült, nívósabb darabok előképként való felhasználása egyre intenzívebbé vált volna, mint ahogyan bizonyos mértékig így is történt. A budai reneszánsz könyvtár kisugárzása Közép-Európa könyvművészetében is éreztette hatását.

Zsupán Edina