Cassianus: De institutis coenobiorum

Cassianus (360 k.‒435) munkái, a kódexben olvasható mű és A sivatagi atyák beszélgetései felbecsülhetetlen jelentőséggel bírtak az európai szerzetesség alapjainak lerakásában, elsőként és a legnagyobb hitelességgel tárták fel a keleti szerzetesek világát. A szerző fiatal emberként utazott a Szentföldre, ahonnan egy betlehemi kolostorban töltött rövid időszak után Egyiptomba, Szkétisz (ma Vádi Natrún) sivatagába költözött az ott élő atyák ‒ remeték és cönobiták, azaz közösségben élő szerzetesek ‒ életének és tanításának befogadására. A századforduló körül tért vissza Európába, később Marseilles környékén két monostort alapított.

A Cassianus-corvina alapján nevezi a kutatás Cassianus-mesternek azt az azonosítatlan festőt, aki a kódexet illuminálta, és több más corvinán is dolgozott. A könyv illuminálása Mátyás halála után fejeződött be, díszítésében II. Ulászlóra utaló elemeket is felfedezhetünk.

A címlap miniatúrája a szerzetesi élet egy-egy jellemző elemét ábrázolja. Jobbra lenn: a közösség (coenobium) apátja tanítja a szerzeteseket; jobbra fenn: a városból tér vissza egy szerzetes a szamarával, ti. a kétkezi munkával megtermelt árukat (kötél, kosarak) piacon adták el; balra lenn: két anachoréta (remete) beszélgetése; balra fenn: egy világi öltözetű embert látunk, ti. a városok lakói gyakran keresték fel az atyákat lelki iránymutatásért. (Földesi Ferenc)

Forrás: A Corvina könyvtár budai műhelye: [Országos Széchényi Könyvtár, 2018. november 6–2019. február 9.] Kiállítási kalauz, bevezető és összefoglaló táblák: Zsupán Edina; tárgyleírások: Zsupán Edina, Földesi Ferenc; ford. Latorre Ágnes, Budapest: OSZK, 2018, 106.

 

Az adatlap forrása részben a kézirat részletes leírása: MIKÓ Árpád, “E3 (= Kalauz/Guide 2018, Kat. E3) Johannes Cassianus: A cönobita szerzetesek szabályai; Cassianus élete (De institutis coenobiorum; De vita Cassiani)”, in  ZSUPÁN, Edina, szerk., “Az ország díszére”. A Corvina könyvtár budai műhelye. Kiállítási katalógus (Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, 2020.), 245–250.

 

ADATLAP

Jelzet: Cod. Lat. 2129.
Ország: Franciaország
Város: Párizs
Őrzési hely: Bibliothèque Nationale
Digitalizált corvina: az őrzőhelyen
Szerző: Johannes Cassianus (360 k.–435)
Tartalom: Johannes Cassianus: De institutis coenobiorum; De vita Cassiani
A cím magyarul: Johannes Cassianus: A cönobita szerzetesek szabályai; Cassianus élete
Íráshordozó anyag: pergamen
Levelek száma: I + 131 + II*
Levélméret: 385 × 270 mm
Írás helye: Nápoly vagy Buda
Írás időpontja: 1481–1485 körül (?)
Scriptor: Pierre de Bordeaux (Petrus de Abbatis)
Illuminator: "Cassianus-mester", aki a nemzetközi kutatás álláspontja szerint Francesco da Castellóval azonos; Zsupán Edina szerint a díszítés egy műhely munkája, melyet Francesco da Castello vezetett
Illuminálás helye: Buda
Illuminálás ideje: 1489–1491
Címer: a kézirat eredetileg Hunyadi Mátyás (magyar király 1458–1490, cseh király 1469–1490) számára készült, a hozzá és feleségéhez, Beatrixhoz (1457–1508) kapcsolódó címerek nemcsak a kötet címoldalát, hanem az egyes fejezetek címoldalait is nagy számban díszítették; a kéziratot már Mátyás halála után fejezték be, ezért a címereket részben átfestették; a kézirat jelen állapotában tartalmazza a magyar és cseh királyi címert, esetenként a dalmát címerrel és a morva sassal, vagy az osztrák címerrel és a morva sassal kiegészítve, a szívpajzson rendszerint a Jagelló sassal, ezen kívül az aragóniai címert; X. Károly francia király (ur. 1824–1830) címere a kötésen
Possessor, proveniencia: II. Ulászló (cseh király 1471–1516, magyar király 1490–1516); a kézirat Raphaël Trichet du Fresne (1611–1661) könyvgyűjteményének részeként került a francia királyi könyvtárba 1662-ben; a corvinát a Klemens von Metternich (1773–1859) kancellár által küldött corvina-kutató expedíció "fedezte fel" Párizsban 1846-ban
Kötés: újkori bőrkötés
Corvina nyelve: latin
A corvinában szereplő mű/vek magyar fordítása/i: CASSIANUS, Johannes, A keleti szerzetesek szabályai. Ford. SIMON Árkád [Sajtó alá rend. SOMORJAI Ádám] (Pannonhalma ; Tihany: [Pannonhalmi Főapátság], 1999)