Trapezuntius: Compendium grammaticae

Trapezuntius műve az 1430-as évek elején született Velencében, legfőbb forrása Priscianus római elméletíró (5–6. sz.) grammatikája volt. A kézikönyv megszerkesztése sikeres elgondolás volt, egyrészt, mert a forrás, Priscianus kizárólag klasszikus latin szerzőket sorakoztatott fel mintaként, tehát a „legtisztább” latin grammatikát és stilisztikát közvetítette, másrészt Trapezuntius katekizmusszerű, tehát jól tanítható és tanulható szerkezetbe rendezte a könyvét.
A kódexet valószínűleg Vitéz János környezetében másolták 1470-ben, a scriptor azonban csak az évszámot (1470) jegyezte be a kötet végére. A címlap díszítése az „első címerfestő” munkája immár a királyi műhelyben. Jól kitapintható rajta a budai kismester építkezési módja. Saját festészeti eszközei mellett Attavante degli Attavanti hatása fedezhető fel, mint a többi munkáján is, a címert tartó két puttó alakjában azonban – hajviseletükön, fejtartásukon – a Francesco Rossellitől származó Regiomontanus-corvina puttóinak megformálása köszön vissza.
A vörös tintás bejegyzések a kódexben egyik későbbi tulajdonosától, Johannes Gremper bécsi humanistától származnak. A címlapon a következő hasonlatot jelöli be: „ahogy a földművesek, ha nem vetik el gondosan a magot és nem művelik okosan a földet, aratás idején szükségszerűen csak siránkozni fognak, ugyanígy a gyermek, ha képzetlen szelleme nem fogadja be a grammatika szabályait és a kiváló írókat, felnőttként csak a tudatlanságot fogja learatni”. (Zsupán Edina)

Forrás: A Corvina könyvtár budai műhelye: [Országos Széchényi Könyvtár, 2018. november 6–2019. február 9.] Kiállítási kalauz, bevezető és összefoglaló táblák: Zsupán Edina; tárgyleírások: Zsupán Edina, Földesi Ferenc; ford. Latorre Ágnes, Budapest: OSZK, 2018, 204.

ADATLAP

Jelzet: Cod. Lat. 428.
Ország: Magyarország
Város: Budapest
Őrzési hely: Országos Széchényi Könyvtár
Szerző: Georgius Trapezuntius
Tartalom: Compendium Grammaticae
A cím magyarul: [Georgius Trapezuntius grammatikai kézikönyve]
Íráshordozó anyag: pergamen
Levelek száma: 42 fol.
Levélméret: 298 × 196 mm
Írás helye: Magyarország [Esztergom (?)]
Írás időpontja: datált: 1470 (f. 42r)
Scriptor: ugyanettől a scriptoról:
Illuminator: „első” címerfestő
Illuminálás helye: Buda
Illuminálás ideje: az 1480-as évek végén
Címer: Mátyás magyar és cseh királyi címere, „első” címerfestő, Buda, az 1480-as évek vége
Possessor, proveniencia: Johannes Fabri (vö. nyomtatott és kéziratos exlibrisek a kódexben)
Kötés: eredeti aranyozott corvina-bőrkötés; poncolt, aranyozott metszés (valószínűleg az 1480-as évek végén)
Corvina nyelve: latin
Állapot: Nem restaurált